Erdei Zsolt profi ökölvívó kedden este hivatalosan is bemutatkozott – egy nemzetközi sajtótájékoztató keretein belül – a nagyközönségnek és a szakmédiának.
A „Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes" elnevezésű gála résztvevői egy nívós rendezvényen gyűltek össze a Casino De Monaco impozáns falai között, hogy hivatalosan is bemutatkozzanak a nemzetközi médiának.
Madár arra a kérdésre, hogy „milyen céllal tért vissza ennyi kihagyás után a kötelek közé?" határozottan azt felelte: „Nekem mindenem a boksz, és nagyon vártam már, hogy újra kötelek közé léphessek. Célom, hogy megnyerjem a meccset, és a saját súlycsoportomban újra a világ legjobbja lehessek."
„Ismerem, Erdeit, mindent tudok róla. Voltak már erős ellenfeleim, így állok elébe a szombati mérőzésnek." nyilatkozta szűkszavúan a sajtótájékoztatón Madár ellenfele, Denis Grachev.
A sajtótájékoztatón minden mérkőzés érintettjei pár-pár mondatban reagáltak a hozzájuk intézett kérdésekre, majd egy állófogadással zárták az első hivatalos gála-eseményt, amely egy szerdai nyilvános edzéssel folytatódik majd.
A két súlycsoportban is világbajnok profi ökölvívó, Erdei Zsolt (33(18)–0–0) 2013. március 30-án lép újra szorítóba, ezúttal Európában, Monacoban. A „Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes" elnevezésű négyestorna első fordulójában Madár az orosz származású Denis Grachev (12(8)–1–1) ellen mérkőzik meg, míg a másik találkozón Edwin Rodriguez (22(15)–0–0) és Ezequiel Osvaldo Maderna (19(13)–0–0) csaphat össze. A győztesek ezt követően július 13-án találkoznak egymással.